/rendezveny

 

 

 

 

 

 

 

műKINCSvadászat 10.
2010-12-27
17:00
kep

December irodalmi műKINCSe az Országos Idegennyelvű Könyvtárban Lev Tolsztoj Két öreg című novellája.
Két öreg útra készült az ősi Jeruzsálembe, hogy imádkozzék Istenhez. Az egyik gazdag paraszt volt…A másik szegény ember volt."
Időpont:
 2010. december 21. (kedd!) 17 óra, Helyszín: Budapest V., Molnár utca 11. kiállítóterem
Engedjen az irodalom csábításának! Várjuk szeretettel a biblioterápiás foglalkozáson. Ha nem ismeri a művet, az sem baj: itt megismerheti majd.
Érdeklődni a soron.ildiko@oik.hu e-mail címen vagy az 1 / 318 3688 / 303-as telefonszámon lehet.


Beszámoló: "…a Gazda könyörületes…"


Az éves műKINCSvadászatot egy, a decemberi elmélyüléshez, ünnepi készülődéshez igen jól illő novellával, Lev Tolsztoj: Két öreg című művével zártuk. A történet hétköznapi: két öreg, fogadalmuk teljesítésére készül, el akarnak jutni Jeruzsálembe. A zarándoklatot évek óta tervezik, míg végül a szegényebbik unszolására némi előkészület után nekivágnak. Egyiküknek sikerül teljesíteni a vállalást, a másik útközben különös helyzetbe kerül, egy családot ment meg az éhhaláltól, viszont így pénze elfogyván dolga végezetlenül (?) hazaindul. Vajon Isten előtt hogy teljesítettek?

Nem volt könnyű belemerülni a szereplők helyzetébe és elképzelni, hogy ki, mit tett volna a helyükben? Egyáltalán vállalkozik-e ma az ember zarándokútra, s ha igen, miért teszi? Mert trendi? Mit várunk egy ilyen úttól? Mit keresünk az úton? Miben reménykedünk? Mi egyedül indulnánk vagy társakkal vágnánk neki a testi - lelki megpróbáltatásnak? S mi kell vajon ahhoz, hogy teljesíteni tudjuk? Bátorság? (Ki részéről?) Hit? (Miben?) Kitartás? (Részünkről? Az otthon maradók részéről?) Áldozat? (Ki hozza meg az áldozatot? És miért, kiért mindez?) A beszélgetés során hosszan tanakodtunk a fenti kérdésekről. Azt éreztük, valahogy mindannyian vágynánk eljutni egy zarándokútra, mégha nem is egyformán képzelnénk ezt el. Egyeseket riasztott annak a gondolata, hogy hosszan együtt kelljen vándorolnia másokkal, s volt, aki inkább a zarándokhelyek környékén kialakult üzletvilág taszított. Megvizsgáltuk a műben szereplő jellemeket is: Jefim és Jeliszej vajon miben különbözött egymástól, Mi lehetett a tényleges oka egymástól való eltávolodásuknak?

S mi mit tettünk volna Jeliszej helyében? Tudtunk volna segíteni a kétségbeesett, halálra váró családon vagy mi is megrémültünk volna a látottakon? Kinek lett volna ereje mindahhoz, amit Jeliszej tett? S mitől félt Jefim? Talált-e tényleges megnyugvást az út teljesítésében?

Mindezekre a kérdésekre egy meghitt, igen jó hangulatú beszélgetésen kerestük a válaszokat. Volt olyan kérdés, amely épp csak a magját tudta elültetni a résztvevőkben, s későbbre születhet meg belőle esetleg valami fontos gondolat. Viszont mindannyian egyet értettünk azzal, amit Jeliszej végül magában morfondírozva következtetésként levont: "Hiába megyek tengerentúlra keresni a Krisztust, ha a lelkemben elveszítem. Az embereken kell segíteni."

Jóleső érzésekkel távoztunk a foglalkozásról, mert mindegyikünkben életre kelt a novellához mottóul használt idézet János Evangéliumából: "De eljő az óra, és az most vagyon, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyeneket keres az ő imádóiul."

Sóron Ildikó